Ayn Rand, jóléti királynő: Kormányzati segítséggel élni?

Ayn Rand a politika és a gazdaság világának ellentmondásos alakja. Leginkább a laissez-faire kapitalizmus szószólójáról ismert, és arról a meggyőződéséről, hogy a kormányzat beavatkozása a gazdaságba helytelen. A jólétről és a kormányzati segítségnyújtásról alkotott nézetei azonban kevésbé ismertek.

Rand erős ellenfele volt a jólétnek, mivel úgy gondolta, hogy ez a társadalom termelő tagjaitól való ellopás egy formája. Azzal érvelt, hogy a jólétet a valóban rászorulókra kell korlátozni, és átmenetinek kell lennie, nem pedig állandó támogatási formának. Azt is hitte, hogy a jólétet arra kell használni, hogy segítse az embereket abban, hogy önellátóvá váljanak, nem pedig arra, hogy luxus életet élhessenek.

Ayn Rand nézetei a jólétről

Rand jóléti nézetei azon a meggyőződésén alapultak, hogy a kormányzat beavatkozása a gazdaságba helytelen. Amellett érvelt, hogy a jólétet a valóban rászorulókra kell korlátozni, és átmenetinek kell lennie, nem pedig állandó támogatási formának. Azt is hitte, hogy a jólétet arra kell használni, hogy segítse az embereket abban, hogy önellátóvá váljanak, nem pedig arra, hogy luxus életet élhessenek.

Rand a személyes felelősség és az önellátás erős szószólója volt. Azzal érvelt, hogy az egyéneknek felelősséget kell viselniük saját életükért, és nem szabad arra hagyatkozniuk, hogy a kormány gondoskodjon róluk. Úgy vélte, hogy az egyéneknek arra kell törekedniük, hogy a társadalom produktív tagjai legyenek, és nem szabad állami segítségre támaszkodniuk, hogy boldoguljanak.

Következtetés

Ayn Rand erős ellenfele volt a jóléti és állami segítségnyújtásnak. Úgy vélte, hogy a jólétet a valóban rászorulókra kell korlátozni, és arra kell használni, hogy segítse az embereket az önellátóvá válásban. Azzal is érvelt, hogy az egyéneknek felelősséget kell viselniük saját életükért, és nem szabad arra hagyatkozniuk, hogy a kormány gondoskodjon róluk. A jólétről alkotott nézetei ellentmondásosak voltak, de a személyes felelősségről és az önellátásról alkotott elképzelései ma is aktuálisak.

Ayn Rand jelentőségét a modern konzervativizmusban nehéz lenne túlbecsülni. Ez mindig is ironikus volt az ő szilárd ateizmusa miatt, ami teljesen ellentmond a mai amerikai konzervativizmusnak. Kevésbé ironikus az a közelmúltbeli leleplezés, hogy Ayn Rand képmutató volt: titokban állami támogatást fogadott el, ahelyett, hogy azon könyvek bevételére támaszkodott volna, amelyekben elutasította az állami támogatást.

Egy erős dohányos, aki nem volt hajlandó elhinni, hogy a dohányzás rákot okoz, azoknak jut eszébe, akik ma ugyanilyen biztosak abban, hogy nem létezik globális felmelegedés. Sajnos Miss Rand a tüdőrák halálos áldozata volt.
Azonban Scott McConnell (az Ayn Rand Intézet médiaosztályának alapítója) legutóbbi „Ayn Rand szóbeli története” című művéből kiderült, hogy végül Ayn is vip-dipper volt. Egy interjú Evva Pryrorral, a Miss Rand Ernst, Cane, Gitlin és Winick ügyvédi irodájának szociális munkásával és tanácsadójával megerősítette, hogy Miss Rand nevében ő biztosította Rand társadalombiztosítási és egészségügyi kifizetéseit, amelyeket Ayn Ann O'Connor néven kapott ( férje, Frank O'Connor).
Ahogy Pryor mondta: „Az orvosok sokkal több pénzbe kerülnek, mint amennyit a könyvek keresnek, és őt teljesen kiirthatják” e két kormányzati program nélkül. Ayn annak ellenére vette ki az óvadékot, hogy Ayn 'megvetette a kormány beavatkozását, és úgy érezte, hogy az embereknek önállóan kell élniük és tudnak is élni... Nem érezte úgy, hogy valakinek segítséget kellene kérnie'.
De sajnos megtette, és azt mondta, helytelen, ha mindenki más így tesz. Azon túlmenően, hogy a segítséget igénybe vevők erkölcsileg gyengék, az is filozófiai szempont, hogy az ilyen segítség tompítja a munka-, megtakarítási kedvet, az állami támogatás pedig állítólag a vállalkozói szellemet.
Végül Miss Rand képmutató volt, de soha nem lehetett hibáztatni azért, mert nem a saját érdekeit szolgálja.
Forrás: A Huffington Post

Csak azért kapott tüdőrákot, mert ostoba, disznófejű tagadta, hogy a dohányzása rákot okozott. Egy dolog lett volna, ha legalább bevallotta volna, hogy ismeri a kockázatokat, és mindenképpen meg akarja tenni, mert élvezi a dohányzást. Ehelyett tagadásban élt – talán azért, hogy ne vállaljon erkölcsi felelősséget az őt megölő betegségért. Várjunk csak, nem az ő filozófiájának egyik alapelve, hogy teljes felelősséget vállaljon a döntéseiért?

Ez összeegyeztethető lenne azzal, hogy ne vállaljon erkölcsi felelősséget azért, mert nem hajlandó megfelelni azoknak az elveknek, amelyek szerint mindenki mástól azt követelte, hogy éljenek. Randi apologéták azzal érveltek, hogy nem képmutatás visszavenni azt a pénzt, amelyről az embernek egyszer le kellett adnia az adózás során – és egy bizonyos pontig van valami hasonló vitájuk. Sajnos az a kevés, amijük van, gyorsan szétesik.

Először is, ha elfogadja az állami segítségettényleg voltelvszerű és teljesen összhangban van filozófiájával, miért volt láthatóan eltitkolta? Már demonstrációként köztudottnak kellett volna lennie, hogy hiába „lopták” el az adókat, végül mégis visszakaphatta. Miért kell olyan néven igényelni a segélyt, amely elhallgatja az információkat?

Még jelentősebb az a tény, hogy egy tüdőrákban szenvedő személy valószínűleg sokkal többet vesz el a rendszertől, mint amennyit befizetett. Lehet, hogy a műtét, amelyen egyedül esett át, elhasználta mindazt, amit belefizetett, és ez nem tartalmazza azt, amit a férje kivett a rendszerből. Ha gondosan kiszámolta volna, hogy mennyit fizetett kamattal együtt, és csak azt vette volna el, nem többet, akkor lehet vitatkozni, hogy ragaszkodott elveihez. Nincs azonban bizonyítékunk arra, hogy ez megtörtént, és erős okunk azt gondolni, hogy nem.

Saját szavai szerint tehát nem volt-e több, mint egy élősködő a társadalomban, aki mások munkájának gyümölcsét lopja el ahelyett, hogy saját erőforrásait használná, és elfogadná saját rossz döntéseinek következményeit az életben? Aztán az általa kiváltott mozdulat sem tűnik másnak. A Teabaggerek mind panaszkodnak mások „állami egészségügyi ellátására”, még akkor is, ha boldogan támaszkodnak a Medicare-re és a társadalombiztosításra, hogy életben tartsák magukat, kényelmesen és kiváltságossá tegyék magukat.

Ayn Rand filozófiája szerint nem tud következetesen élni bármely épeszű, racionális felnőtt, mint ahogy egy olyan filozófia sem, amelyet bármely sikeres, virágzó társadalom elfogadhatna. Ayn Rand nem volt őrült, így amint világossá vált, hogy valódi döntéseit választotta az állami támogatás útján, és felhagyott saját kudarcos filozófiájával. Egyszerűen nem volt bátorsága beismerni, mekkora kudarcot vallott a filozófiája, mielőtt meghalt.

Ebből még egy érdekes párhuzam vonható le: Ayn Rand viselkedése zavaróan jól követi annyi vallási vezető viselkedését. Hány közülükőketegyet prédikál a szószékről, aztán valami mást csinál a zárt ajtók mögött? Hány pap vitatkozik a homoszexualitás ellen a gyülekezete előtt, miközben férfi szerelmei valamelyik motelszobában várják őket? Hány pap hirdeti az önmegtartóztatás és a tisztaság erényeit, miután molesztált egy oltárfiút? Hányan prédikálják Jézus evangéliumát azután egy nehéz nap végén luxusautójukkal több millió dolláros kastélyukba?